A Költő utca, a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi iskola előtti Diana parkban október 16-án első ízben rendezték meg a Költők futását.

Az esemény a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó, és az MTVA tízedik alkalommal megrendezett költészet napi rendezvénysorozatának, a Versmaratonnak első programja.

Pokorni Zoltán polgármester köszöntőjében egy kis helytörténeti ismertetést is tartott, megemlítve, hogy a téren lévő Jókai iskola helyén 1859-ben épült föl a falu első iskolája, egy földszintes épület. A tanintézmény – amely előtt az író szobra is helyet kapott – nem véletlenül viseli Jókai Mór nevét, 1853-ban vásárolt itt telket, ez ma a Jókai kert. A polgármester örömmel támogatta a költők sportos kezdeményezését, és a futásra buzdítva egy Shelleynek tulajdonított mondatot idézett, amely a 19. század fölfogásaként élt a költészetről: „A költők a világ el nem ismert törvényhozói” – majd tréfásan hozzáfűzte: „Ma már úgy látom, hogy a költők a világ el nem ismert futóbajnokai cím felé haladnak”

Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője elmondta, a költészet napi dátumtól a járvány miatt eltávolodtak, ám ugyanaz a cél: a költők példát mutatnak a testedzésben. „Manapság ráfér az irodalmárokra néhány ilyen akció, mert ha a fizikumunk kiesik alólunk, a fejünk sem tud olyan jól teljesíteni.” – fogalmazott, majd jeles költő elődöket idézett, és arról is beszélt, hogy az első futásokat József Attilához kötődve a Ferenc téren rendezték, a mostanit a közelgő október 23-i ünnephez kapcsolódva Gérecz Attila emlékének szeretnék ajánlani, aki egyszerre volt költő, sportember és szabadságharcos. „Úgy fussunk, hogy a szívünkben vigyük magunkkal a többi októberi áldozat és harcos nevét, akik nem futamodtak meg, hanem szembeszálltak a legnagyobb túlerővel.” – zárta szavait Jánosi Zoltán, aki maga futotta az első kört.

Idén tizenhárom vállalkozó szellemű irodalmár vett részt a Költők futásán, ezért mindegyiküknek többször kellett megtennie a távot, mert a cél az, hogy együtt mindenki teljesítse az előirányzott 42 kört – ami egyébként költői túlzással a maratoni futás 42 kilométerét hivatott jelképezni. A programhoz már prózaírók irodalomtörténészek is csatlakoztak, idén az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, és az Központi Statisztikai Hivatal könyvtárának vezetői is részt vettek.

A könnyed, sportos irodalmi programon családok, fiatalok és idősebbek egyaránt részt vehettek, ha futni, vagy csak találkozni, beszélgetni szerettek volna kortárs költőkkel – és a kiadó könyveiből is lehetett vásárolni.

Forrás: hegyvidek.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Abban bizonyára egyetértünk: az életmentők az igazi hősök. Ők az egészség, az élet védelmére kötelezték el magukat. Minden évben május 10-én a mentősök elhivatott munkáját köszönjük meg.
Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.