Az MNB folyamatos tájékoztatással, vezetői körlevelekkel és – szükség esetén – szakmai konzultációkkal segíti a pénzügyi intézményeket, illetve az ügyfeleket is a törlesztési moratórium és a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások alkalmazása kapcsán.

Ezt szolgálja a piaci szereplők számára a jegybank honlapján megjelentetett új felügyeleti kérdések és válaszok gyűjteménye is.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt hetekben nem csak felügyelési elvárásokat fogalmazott meg a pénzügyi piacok felé, de – a piac szereplőkkel, érdekképviseleteikkel való egyeztetések nyomán – folyamatos segítséget nyújtott és nyújt a fizetési moratórium, illetve a járványhelyzet kapcsán megváltozott egyéb szabályozási előírások betartása érdekében.

Ennek érdekében tette közzé a jegybank a napokban – elsősorban a hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, illetve valamennyi egyéb érdeklődő számára – a veszélyhelyzet kapcsán született kormányrendeletek, felügyelési elvárások megértését, megfelelő napi alkalmazását támogató új (hetente frissülő) Kérdések és válaszok gyűjteményét.

Ez egyebek közt kitér a törlesztési moratórium kapcsán a folyószámla-hitelkeretek, a hitelkártyák, lakás-takarékpénztári termékek, az állami kamattámogatás, a pénzügyi lízing, a kézizálogkölcsönök, a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó egyes speciális kérdések, a követeléskezelés témáira éppúgy, mint a teljes hiteldíj-mutató (THM) maximum megfelelő alkalmazására.

Külön szakasz foglalkozik a piaci szereplők panaszkezelése és ügyfelekkel kapcsolatos ügyintézése kapcsán alkalmazandó magatartásra. Az MNB ezek mellett egyebek közt elvárja azt is, hogy a pénzügyi intézmények a törlesztési moratórium témájában az ügyfeleiknek kiküldendő írásos tájékoztatók szövegét előzetesen mutassák be a jegybank fogyasztóvédelmi felügyelői részére. Az MNB irányt mutatott abban is, hogy az érintett pénzügyi intézmények milyen adatokat kérjenek be ügyfeleiktől abban az esetben, ha azok nem kívánják igénybe venni a törlesztési moratóriumot. Jegybanki elvárás az is, hogy a piaci szereplők pontosan tájékoztassák ügyfeleiket, hogy e szándékukat mely kommunikációs csatornákon jelezhetik az adott bank, pénzügyi vállalkozás felé.

Az elmúlt időszakban az MNB vezetői körlevélben fejtette ki álláspontját többek között a fizetési moratórium időszakát megelőzően késedelmessé vált lakossági ügyfelek Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) törvény szerinti kezelésére vonatkozóan. Az MNB emellett honlapján nemrég külön önálló aloldalt is létrehozott a koronavírus nyomán megtett gazdasági-pénzügyi válaszlépések bemutatására. Mint emlékezetes, a jegybank az elmúlt hetekben vezetői körlevelekben, s szakmai konzultációk keretében is megfogalmazta felügyelési elvárásait a pénzügyi, biztosítási, tőkepiaci és pénztári piac szereplői számára.

Az MNB ezekben leszögezte, hogy a mostani veszélyhelyzetben is elvárja a pénzügyi piacok valamennyi szereplőjétől, hogy – a szükséges biztonsági intézkedések betartásával – mindig megfelelő minőségben szolgálják ki az ügyfeleiket. A pénzügyi stabilitás, a piacokba vetett bizalom egyik záloga, hogy a különböző szektorok a járvány időszakában is folyamatosan működjenek, kiszolgálva ügyfeleiket...

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.