2021. január 21. - 11:45

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad - jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.


A miniszter kiemelte: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai autóiparban játszott vezető szerepét, továbbra is "Európa autóipari fellegvára" maradjon.
    A járvány hatására a vállalatok minél hatékonyabb helyszíneket keresnek fejlesztéseikhez, amely igényre Magyarország minden idők legrobusztusabb beruházásösztönző-programjával válaszolt - mutatott rá, utalva arra, hogy tavaly rekordszámú, 1434 beruházás valósult meg az országban.
    A tárcavezető megjegyezte, hogy a világban új gazdasági korszak kezdődik, Magyarország pedig ennek egyik nyertese - nem utolsó sorban a magyar-német kapcsolatoknak köszönhetően. A Magyarországon működő német világvállalatok folyamatosan bővítik kapacitásaikat, új beruházásokat hoznak az országba, minek köszönhetően mára már 300 ezer embernek adnak munkát - tette hozzá.
    A thyssenkrupp beruházása hosszú múltra nyúlik vissza, olyan stratégiai partnerségen alapul, amely 5 éve szerződéses formában is meg lett erősítve - idézte fel a miniszter. A fejlesztésnek köszönhetően a magyar mérnökök világszinten versenyképes tudásukkal alakítói lehetnek az autóipar jövőjének - tette hozzá. A vállalat súlyáról beszélve elmondta, hogy annak termékei tízből kilenc prémium autóban megtalálhatóak.
    A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon - néhány nyugat-európai országgal ellentétben - nincs szükség újabb korlátozásokra amiatt, hogy lassan érkezik az oltóanyag "az uniós központi beszerzés kudarca" miatt. A korlátozások feloldását akkor lehet felelősséggel megindítani, ha a veszélyeztetett csoportok beoltása megtörténik - tette hozzá.
    Ovádi Péter miniszteri biztos a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az egészségügyi és gazdasági világválság ellenére a mikro-, kis- és nagyvállalatok nemcsak megtartották a munkahelyeket Veszprémben, hanem fejlesztenek is. A térségben több milliárdos beruházások sorra valósulnak meg; még csak január van, de idén a thyssenkruppé már a második ilyen jellegű bejelentés - tette hozzá.
    Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fejlesztés eredményeképpen 80 jól képzett fejlesztőmérnök felvételét tervezik, amely pozíciókra csütörtöktől már lehet is jelentkezni. A magyarországi és ezen belül veszprémi helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a nagy múltú autóipari háttér és az elismert egyetem közelsége.  
    A thyssenkrupp jelenleg 2300 főt foglalkoztat Magyarországon. A társaság Budapesten közel 900 magasan képzett mérnöknek ad munkát autóipari fejlesztőközpontjában, ahol például "okos" elektromechanikus kormányszervót fejlesztenek, amely alkalmas a különféle vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A cég Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet és szolgáltató központot tart fenn.

MTI 2021. január 21.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.