Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Érintésmentes és romantikus: megjelent a Zárva című regény!

2034-ben, San Franciscóban járunk, egy olyan időben és társadalomban, ahol az érintésmentes élet és a karanténprotokoll már megszokottá vált. Két idegen, Michelle és Bruce egy toronyház liftjének fogságába esnek, ahol ismeretlenekből lakótársakká, majd szerelmesekké válnak. Zárva címmel jelent meg Borbás Edina új romantikus regénye, mely azon túl, hogy hozza a műfajra jellemző kívánalmakat, a „puha sci-fi” műfaját is súrolja. Nem mellesleg ez az első magyar romantikus karanténregény.

„A Zárva arról szól, hogyan lehet egy társadalmat úgy fenntartani, hogy megszüntetjük az emberközeliséget. Mit vált ki az emberekből, ha nem érinthetik meg a másikat, és hogyan tudják visszafordítani ezt a bizarr állapotot?” - elmélkedett a szerző a könyvéről, ami San Franciscóban, egy hipermodern, ötvenkét emeletes épületben játszódik.

A történet női főszereplője Michelle, egy félvér, zöldszemű nő, aki éppen egy állásinterjúra siet, amikor bejelentik a karanténállapotot. A nő nincs egyedül, a liftben, ahol a bejelentés érte (másfél méteres távolságon belül), vele utazik Bruce, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó szakember. A 32. emeleten rostokoló két ember a szó szoros és átvitt értelmében is egyre közelebb kerül egymáshoz, ám a kölcsönös szimpátiájukba, szenvedélyükbe némi gyűlölet és elfojtott érzelmek is lappanganak, nem titkolt erotikus vágyakkal. Tovább fokozza a történet feszültségét, hogy tulajdonképpen nem is ketten, hanem hárman ragadtak a liftben, így nem egy szimpla egymásra találásról, hanem egy kibontakozó szerelmi háromszögről olvashatunk a letehetetlen regényben.

Bár az egymástól legalább másfél méteres távolságot tartó emberek világa, aminek lakói már azt sem tudják, milyen érzés a másikat megérinteni, napjainkban igazán könnyen elképzelhető miliő, hiszen mi is valami hasonlóban élünk, az írónő nem a karanténidőszak idején írta a történetet. A regénye alapjául szolgáló novellával már tavasz előtt elkészült, hogy aztán az első hullám karanténidőszaka előtt újra elővegye, átdolgozza és kibővítse, hiszen ekkorra könyve fikciós világa egy része nagyon is valóságossá vált.

„Bár a sci-fi zsánerére jellemző részleteket is találunk a könyvben, inkább romantikus regényként definiálnám. Egy olyan közeli jövőben játszódik a történet, ahol az emberek nem mehetnek közel egymáshoz. Ha egy fiatal nő egy ilyen világban nő fel, nagyon sok gátat kell levetkőznie, ha közel akar kerülni egy másik emberhez” - osztotta meg a regényéről Borbás Edina.

A sci-fi világára illik az is, hogy a regényben nemcsak a mesterséges intelligencia számít megszokott jelenségnek: a szereplőknek levehető, biomechanikus kezük van, ami a saját idegrendszerükhöz kapcsolódik, és bármit, amit megérintenek vele, érzékelik. Sőt, akkor is ugyanúgy érzik, hogy mit tapintanak a mechanikus szervükkel, ha éppen másra csatolták. Bárki is irányítsa a mechanikus keze, csakis az eredeti gazdája érzi, mi történik vele.

Borbás Edina Zárva című könyvével egy olyan regényt ajánl a romantikus történetek szerelmeseinek, amivel úgy tereli egy kissé új területre az olvasóit, hogy szinte észre sem veszik, hiszen a két főszereplő tüzes szerelmi története teljesen rabul ejti majd őket.

Borbás Edina ’Zárva - Mi van, ha nem tudod tartani… a másfél méter távolságot’ című könyvével egy újabb zsánerben próbálta ki magát. Bár ez a regénye is egy romantikus történet, ezúttal a sci-fi néhány elemét is belecsempészi a művébe, hiszen a közeli jövőben, szűk másfél évtizeddel 2020 után kezdődik a szerelmes sztori. Míg Borbás első két könyvének eseménye napjainkban játszódik, egy valóságshow-ba ágyazott szerelmi történetekről van szó, a következő két műve a századforduló idejébe kalauzolja az olvasót, és többek között Budapest lokáléletéről árul el nagyon sok izgalmas dolgot. Borbás Edina új könyvével bebizonyítja, hogy a jelen és a múlt után egy jövőbe helyezett, izgalmas cselekményű könyvvel is elő tud rukkolni.

 

 

hirdetés

Ön is hirdetne?

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    9 - Ferencváros újság

    A Ferencváros újság, új nevén a "9" a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatók, akiket ajánlunk

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó