Aki irodát tart fenn, netán egy nagyobb méretű üzlethelyiség tulajdonosa, az pontosan tudja, mekkora bonyodalom egy álmennyezet újrafestése!

Ezt a kellemetlenséget spórolhatjuk meg egy innovatív technológiával, ami akár egy óra alatt tisztaságot varázsol, és még a bútorokat sem szükséges kipakolni hozzá.

Rengeteg helyen alkalmaznak álmennyezetet, ami könnyen koszolódik, és így bármilyen helységnek elhanyagolt külsőt kölcsönözhet. Ilyenkor elkerülhetetlen, hogy a festéshez mindent kipakoljuk, elmozgatva a megszokott helyükön álló székeket-asztalokat, a nehéz iratszekrényekről már nem is beszélve.

Ha a festés végre lezajlik, akkor természetesen jöhet a fáradságos takarítás és a visszarámolás. Nem is csoda, ha minél ritkábban akarjuk magunkat rászánni erre a hosszadalmas macerára, hiszen vállalkozóként ez munkaidő –és bevételkiesést is jelent.

Mi a helyzet, ha inkább lecserélnénk a komplett álmennyezetet? Ez roppant költséges folyamat, ráadásul környezetkímélőnek a legkevésbé sem nevezhető: az álmennyezeti elemek leszedve ugyanis veszélyes hulladéknak minősülnek.

Nincs több hurcolás és takarítás

Szerencsére egy innovatív technológia használatával a cserére semmi szükség, sőt! Az új álmennyezet tisztítási módszernek hála a festés is megkerülhető. A folyamat hossza ráadásul az előbbiek töredéke, éppen ezért nem, vagy alig okoz fennforgást a mindennapokban.

Hogy mitől egyedülálló ez a módszer? Mert ez nem festés, hanem bevonatolás: éppen azzal az anyaggal történik, amivel a gyárban is kezelik a kész mennyezetlapokat. Ilyen módon megmaradnak az álmennyezet olyan tulajdonságai, mint a szerelhetőség, a kerettől való elemelhetőség, a porelszívó képesség és az akusztika. De nem elhanyagolható az sem, hogy egy festéssel szemben ez a költségkímélő művelet semmilyen fennakadást nem okoz az iroda vagy az üzlet működésében! Nem szükséges hozzá ki- és visszapakolni, és a takarítással járó fáradozást is könnyen megspórolhatjuk magunknak.

A bútorok védelme a berendezés és a tárgyak letakarásával is megoldható, így nincs szükség a helység kiürítésére. A lámpatestek, anemosztátok eltakarásával ezek állapota is megkímélhető – csak kérés esetén fújják le a rendszer ilyen elemeit is.

Tisztaság akár ezer négyzetméteren

„Ez a módszer egy amerikai vegyész fejlesztése, amit náluk már 30 éve sikeresen alkalmaznak. Minden felülettípuson használható, gyorsan szárad és kiváló a fedőképessége. Teljesen újszerű állapotot hoz létre” – hangsúlyozza Harmath Nóra a Fort Facility Kft-től, akik a technológia egyedüli alkalmazói Magyarországon. Egy átlagos irodahelyiség tisztítása akár egy óra alatt is megoldható, de egy műszak alatt lefedhető akár egy 4-500 m2-es terület is. A nagyobb, sőt, extrém nagy felületek sem jelentenek kihívást: a Művészetek Palotájában például többezer négyzetméter került bevonásra. „Üzletvezetőként pedig a legfontosabb szempont, hogy a művelet gyorsasága miatt így nem kell számolni munka- és forgalomkieséssel sem! Már csak ezért is ajánljuk a használatát, hiszen mindenki jól járhat vele” – zárja Nóra.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.

A címlapról

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.