A világ egyik legmodernebb, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett elektromos buszát, a Mercedes-Benz eCitaro legújabb generációs, akkumulátoros hajtású járművét tesztelik csütörtöktől a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint a teljesen elektromos, alacsony padlós és klimatizált városi autóbusz május 18-ig lesz forgalomban az e210-es autóbusz vonalán, a járat a Gyöngyösi utca és a Normafa között, a Lánchídon át közlekedik.

A jármű plusz szolgáltatásként, a 210-es busz menetrendi indulásain felül közlekedik, és ingyenesen lehet kipróbálni – írták.

Az elektromos buszt a többi között azért az e210-es vonalon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák a járművet. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő angyalföldi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a busz tulajdonságairól – ismertette a BKK.

Kifejtette: a Mercedes-Benz eCitaro típusú buszt úgy tervezték meg, hogy az a legeltérőbb üzemeltetési körülmények között is megbízhatóan működjön. Az összesen 250 kW csúcsteljesítményű motorokkal, valamint 590 kWh névleges teljesítményű akkumulátortelepekkel felszerelt járműtípust a világ különböző és eltérő hőmérsékleti adottságú pontjain, így a fagyos sarkköri területeken és a napsütéses spanyol forróságban is tesztelték a fejlesztés során.

Az elektromos buszt a többi között azért az e210-es vonalon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák a járművet.

Hozzátették, a modern elektromos jármű egy teljes feltöltéssel legalább 250 kilométert tud megtenni, de optimális körülmények esetén jelentősen nagyobb is lehet a jármű hatótávolsága.

Több európai nagyvárosban, például Berlinben és Hamburgban már jól szerepeltek a budapesti tesztjárműhöz hasonló elektromos buszok, ezekben a nagyvárosokban már vannak olyan vonalak, ahol kizárólag ilyen járművek közlekednek – olvasható a közleményben.

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.