Az Egészséges Budapest Program részeként jelentős fejlesztések zajlanak az Országos Onkológiai Intézetben. Most adták át az intézmény közel 630 millió forintból beszerzett, új informatikai eszközeit, rövidesen pedig egy korszerű onkodiagnosztikai központ kialakítása kezdődhet meg.

„A két éve útjára indított, 2026-ig tartó, 700 milliárd forint értékű Egészséges Budapest Program keretén belül négy nagy centrumkórház, 11 országos intézet, 13 társkórház és 32 járóbeteg-szakrendelő megújítása történik meg. Várhatóan öt éven belül átadásra kerül a Dél-Budai Centrumkórház, ami azért is jelentős, mert zöldmezős beruházással 1979 óta nem volt kórházépítés Budapesten” – ismertette a kormány célkitűzéseit Tóvizi Attila, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese az Országos Onkológiai Intézet fejlesztéseit bemutató sajtótájékoztatón.

Az onkológiai intézet ezúttal 629,3 millió forint értékben szerezhetett be a betegellátást gyorsabbá, hatékonyabbá tévő, modern informatikai eszközöket. Polgár Csaba főigazgató közölte, hogy a most leszállított szerverekkel, számítógépekkel, nyomtatókkal intézményük egészében megújul az informatikai eszközpark, az új videókonferencia-rendszerek pedig szorosan kapcsolódnak a tervben lévő fejlesztésükhöz, az onkodiagnosztikai központhoz, aminek megvalósításához a kormány több mint 10 milliárd forintot biztosít.

Az új onkodiagnosztikai tömb a főigazgató szerint lehetőséget nyújt majd a daganatos betegeknek, hogy a szövettantól a képalkotó eljárásokig az összes szükséges vizsgálatot egy helyen, egy napon belül elvégeztethessék. A több mint 11 ezer négyzetméteres, mélygarázzsal is ellátott épületben – ami a tervek szerint még ebben a kormányzati ciklusban elkészül – kapnának helyet a képalkotó diagnosztikán túl a patológiai, citológiai, az onkogenomikai és a kutatói részlegek. Az úgynevezett telemedicina központ is itt működne, ami a videokonferencia-modul alkalmazásával virtuális orvosi konzultációkra ad lehetőséget. A rendszerbe az összes regionális és megyei onkológiai központ, de akár még a családorvosok is bekapcsolódhatnának.

„A Hegyvidéken működő egészségügyi intézményekben, az Egészséges Budapest Program keretében az utóbbi huszonöt-harminc év legnagyobb fejlesztése valósul meg" – mondta el Pokorni Zoltán polgármester. Kiemelte, hogy az Országos Onkológiai Intézeten kívül megújul a Szent János Kórház is, ami örömteli módon nem sorvad el, hanem a főváros negyedik centrumkórházává válik. Az átalakítás részeként a jelenleg a kórházban lévő járóbeteg-rendeléseket különálló épületbe, a Kútvölgyi tömbbe helyezik át, amit a Semmelweis Egyetemtől vett át a János kórház. Néhány rendelés már átköltözött a megújult első emeleti szintre, egy-két éven belül pedig – a kormány több mint 9 milliárd forintos támogatásával – teljes egészében elkészülhet az új hegyvidéki szakrendelő.

A polgármester kitért rá, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, illetve a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája is jelentős fejlesztések előtt áll, de a magánfenntartású egészségügyi intézmények, köztük az Országos Gerincgyógyászati Központ is nagyszabású beruházásokat terveznek. A Hegyvidéki Önkormányzat a fenntartásában lévő háziorvosi rendelőkben igyekszik rendezett, 21. századi körülményeket teremteni, ennek jegyében már szinte az összes, XII. kerületi rendelőt felújította az elmúlt években.

Forrás: hegyvidek.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.