Korpási Bálint saját magát is meglepte azzal, hogy a kötöttfogásúak 72 kilogrammos súlycsoportjában aranyérmes lett a birkózók belgrádi világkupaversenyén.

    "Hosszú év volt már csak azért is, mert ezt megelőzően februárban volt a legutóbbi nemzetközi versenyem. Pályafutásom során még soha nem kellett ennyi időt kihagynom, ráadásul én voltam a legidősebb a súlycsoportomban" - mondta kedden a nehézségekről a 33 éves sportoló az M4 Sport Sporthíradóban.
    A BVSC világ- és Európa-bajnok birkózója szombaton kirgiz és ukrán versenyzőt vert, majd egy örmény származású, de bolgár színekben induló riválist felülmúlva jutott a vasárnapi döntőbe, ahol az örmény Malhasz Amojan ellen nyert.
    "Nehéz verseny volt, mert a szovjet utódállamok képviselői mind kiváló ellenfelek. A legnehezebb meccsem a fináléban volt" - fogalmazott Korpási, aki az aranycsatában úgy győzött, hogy nem akadt sikeres akció, de mivel fiatal örmény vetélytársát intették meg később, így az utolsó szerzett pont miatt a magyar birkózónak kedvezett az 1-1-es végeredmény.
    Mivel a 72 kilós kategória nem szerepel az olimpiai programban, ezért Korpási, aki 2016 óta minden világversenyről éremmel távozott, karácsony után elkezdi levinni a súlyát 67 kilogrammra, hogy márciusban a budapesti kvalifikációs versenyen megpróbálja megszerezni a kvótát a jövő nyári, tokiói játékokra.
    "Embert próbáló feladat lesz, mert nagy súlytól kell megszabadulni" - mondta Korpási.
    Jelenleg Magyarországnak négy kvótája van birkózásban a jövő évre halasztott nyári játékokra. A nőknél a 2013-ban vb-győztes Sastin Marianna (62 kg), a kötöttfogásúaknál a világbajnok Lőrincz Tamás (77) és öccse, a vb-második Lőrincz Viktor (87), a szabadfogásúaknál pedig Muszukajev Iszmail (65) harcolta ki az indulási jogot a tavaly szeptemberi vb-n. A többiek számára két lehetőség maradt a kvótaszerzésre. Ezek közül az első a budapesti kontinentális verseny, majd később következik a szófiai világkvalifikáció.
    A nyolcfős magyar kötöttfogású válogatott egy arany- és három ezüstéremmel zárt Belgrádban: Korpási diadala mellett Lévai Zoltán (77 kg), Torba Erik (63) és Szőke Alex (97) lett második. A szerb fővárosban eredetileg világbajnokságot rendeztek volna, de mivel számos ország, többek között az Egyesült Államok és Japán is lemondta a szereplését, világkupává minősítették a versenyt.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.