Minden 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésre vonatkozik a fizetési moratórium, így a hitelkártyákra, és a munkáltatói kölcsönökre is - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete az MTI érdeklődésére pénteken.

Közölték: a törlesztési moratórium automatikusan lépett életbe a hitelek esetében, ugyanakkor annak igénybevétele nem kötelező. Ezért a fogyasztónak, ha továbbra is vállalja a törlesztőrészlet megfizetését, azt szükséges jeleznie hitelezője felé. A törlesztési stop kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók.

Kiemelték, hogy a már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési halasztás. Ahogy az úgynevezett rulírozó - például hitelkártya, folyószámlahitel - illetve a szakaszos folyósítású/szakaszosan lehívható kölcsönöknél a 2020. március 18. után folyósított vagy lehívott összegeket sem érinti a moratórium.

A fizetési moratóriumra vonatkozó kormányrendelet a futamidővel rendelkező konstrukciókra állapít meg rendelkezéseket. A futamidővel nem rendelkező hitelek március 18-ig már felvett összegei esetén az MNB értelmezése szerint a moratórium lezárultát, jelenleg 2020. december 31-ét követően válik esedékessé a visszafizetés. A moratórium alapján a szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik.

Az MNB azonban - a jogalkotó céllal összhangban - elvárja a futamidővel nem rendelkező termékek esetén is, hogy az ezekből eredő elmaradt kamatbevételek moratóriumot követő rendezése se egyszeri törlesztéssel, hanem hosszabb időszakra szétosztva valósuljon meg. A cél ebben az esetben is az, hogy a visszafizetés ne jelentsen a hitelfelvevők számára aránytalan terhet. Az MNB álláspontja szerint az ügyfél és a hitelező közös megegyezésén kell alapulnia annak, hogy a meg nem fizetett tartozását az ügyfél milyen időtávon fizesse vissza. Tekintettel arra, hogy a hitelkártyák, folyószámlahitelek esetében jellemzően kisebb hitelösszegekről van szó, elfogadható, ha ez az időszak például a bankszektor által javasolt 12 hónap lenne.

Az MNB álláspontja szerint a moratórium alatt felhalmozódó kamat a hitelkereten belül úgy kell szerepeljen, hogy arra a moratórium lejáratát követően kamat nem számítható fel. Kamatos kamat tehát nem keletkezhet, amennyiben azt az ügyfél a moratórium lejártát követő időszakban havonta, részletekben megfizeti. Amennyiben azonban az ügyfél a moratórium lejáratát követően esedékessé tett felhalmozódott kamatrészletet nem fizeti meg a megegyezés szerinti határidőben, úgy arra már számítható kamat.

Amennyiben egy bank eltérne a fizetési moratóriumra vonatkozó jogszabályi előírásoktól, az ügyfél első körben bankjánál, ennek elutasítása/válasz nélkül hagyása esetén anyagi jogvita esetén az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél tehet panaszt. A fogyasztóvédelmi jogszabály megsértésének minősül, ha az ügyfél panaszára 30 napig nem válaszol a bank, akkor az MNB ügyfélszolgálatán tehető panasz - írták.

 

Forrás: MTI 
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.