A magyarországi egészségügyi rendszer egységessége különösen előnyös válsághelyzetben - mondta Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a koronavírus-járvány okozta válság kezelésének egy másik fontos tapasztalata, hogy az egységes egészségügyi készletkezelésre szükség van, ehhez kellett a kórházparancsnoki rendszer.
    Hozzátette: ilyen helyzetben a tárcák közötti koordinációra is szükség van, erre megfelelő keretet nyújtott az operatív törzs.
    Kitért arra is, a kormány az elmúlt 9 évben sokkal nagyobb mértékben emelte a béreket az egészségügyben, mint más munkakörökben. Ugyanakkor Nyugat-Európához képest még mindig van elmaradás ezen a területen, ezért további emelésekre van szükség - mondta.


    Hozzáfűzte, hogy az orvosi kamara felvetése alapján a további béremelések mellett a hálapénzt meg kell szüntetni, erről is beszélni kell.
    A különleges jogrend és a járványügyi készültség bevezetését ért ellenzéki kritikákról azt mondta, az ellenzéknek két lehetőség között kellett választania: elnézést kér korábbi hazugságáért vagy megpróbál még nagyobbat hazudni. Rövid gondolkodás után az utóbbi mellett döntöttek - mondta Gulyás Gergely.
    Rámutatott, nyilvánvaló, hogy a rendkívüli jogrendnek az a sajátossága, hogy a kormány képes törvényeket alkotni, törvényi szabályoktól eltérhet kormányrendelettel, illetve az alapvető jogok is korlátozhatóak, mint például a kijárási tilalom bevezetésekor.


    "Ezek az eszközök megszűntek, ami maradt az egy járványügyi készültség, ami szerintem mindenki által könnyen belátható módon indokolt, hiszen a vírus ma is velünk van" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, amíg nincs vakcina a vírus ellen, addig mindenkinek közös érdeke, hogy a készültség fennmaradjon.
    A Lánchíd felújításáról azt mondta, Tarlós István volt főpolgármester úgy adta át Budapestet Karácsony Gergelynek, hogy 40 milliárd forint és 160 milliárd forintnyi lekötött államkötvény állt a fővárosi önkormányzat rendelkezésére. Budapestnek még mindig van 180 milliárd forintnyi állampapírja, tehát nehezen lehetne azt állítani, hogy ne lenne pénze a kötelezettségeire - fűzte hozzá.
    Kitért arra is, miközben a magyar járványügyi védekezés az egyik legsikeresebbnek számít Európában, az itteni áldozatok közül majdnem minden tizedik a Pesti úti idősek otthonában hunyt el. Ezért volt indokolt a hatósági vizsgálat, amely megállapította a fenntartó, a fővárosi önkormányzat felelősségét. Az ügyben a bíróság mond majd ítéletet - jegyezte meg.

MTI 2020. június 21.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.