Az elmúlt egy héten 21 repülővel és 3 kamionnal szállítottak Magyarországra a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlésben.

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában elmondta: az elmúlt héten 22,5 millió maszkot - 20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb szintű védelmet nyújtó maszkot - szállítottak Magyarországra. Így a járvány kirobbanása óta összesen már 72 954 890 maszk érkezett, ami nagyjából a fele a leszerződött mennyiségnek. Még 75 852 550 maszk Magyarországra szállítását várják, ebből 59,5 millió sebészeti, 16,3 millió pedig ennél magasabb szintű védekezést tesz lehetővé - közölte.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt héten 220 lélegeztetőgép is érkezett - összességében 538 -, továbbá Magyarországra szállítottak 50 ezer tesztet, így meghaladta a 402 ezret az importált tesztek száma, és még 2 millió 952 ezerre rendelkeznek szerződéssel.

Több mint 10,6 millió védekezéshez szükséges ruházati termék - szemüveg, kesztyű, sapka, arcvédő és overall - is bejött a múlt héten, ezzel 32,5 millióra nőtt az összesen importált termékek száma, és még 27 millió darabra van szerződés - ismertette.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a világ számos helyén folyamatosan kísérletek zajlanak oltóanyag, valamint a koronavírus hatásait a jelenleginél eredményesebben kezelő gyógyszerek kifejlesztésére. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kínai kormánnyal kötött megállapodás értelmében a közelmúltban 400 ezer favipiravir nevű gyógyszer érkezett Magyarországra, ez adagolástól függően körülbelül 4 ezer beteg kezelésére alkalmas. Kína mindössze négy országnak tette lehetővé a vásárlást - emelte ki.

Japánban is folyamatosak azok a tesztek, amelyek ilyen típusú gyógyszer kifejlesztésére irányulnak. Magyarország megállapodott a távol-keleti országgal: az avigan típusú gyógyszerből 12 500-at kap - ami 100 beteg kezelésére alkalmas -, hogy a betegek kezelése mellett a klinikai teszteket és vizsgálatokat is elvégezzék - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a világjárvány elleni harc legfontosabb frontjának az egészségügy területét nevezte, ezért ismét köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az emberfeletti küzdelemért. Az egészségügyi védekezés sikerességének legfontosabb előfeltétele pedig az, hogy speciális védőeszközökkel lássák el a dolgozókat, főleg azokat, akik közvetlen kapcsolatba lépnek megfertőzöttekkel - mondta.

Szijjártó Péter jelezte, ezen a héten is több tonnányi rakományt várnak légi és szárazföldi úton egyaránt.

 

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.