Az érzelmi intelligencia (EI) olyan képességek összességét jelenti, amelyekkel az ember felismeri és kezelni is tudja mind a saját, mind mások érzelmeit.

A Pallas Athéné Könyvkiadó által most megjelentetett sikerkönyvben a szerzők, Cary Cherniss pszichológiaprofesszor és Cornelia W. Roche coach azt mutatják be, milyen hatalmas szerepe van az érzelmi intelligenciának, amikor a vezetőknek komoly nehézségekkel vagy jelentős lehetőségekkel kell szembenézniük. A könyv azokat az érzelmileg is ütőképes vezetési stratégiákat ismerteti, amelyek által leküzdhetők az akadályok, és sikerre vihetők a célok.

Az érzelmi intelligenciának (EI) számos aspektusa létezik. A szerzők olyan sztárvezetőkkel készítettek mélyinterjúkat, akik szinte az összes EI-összetevő tekintetében kimagaslóan erősek. Olyan esetek leírására kérték őket, amikor „az érzelmek kezelésével vagy használatával sikerült megoldaniuk egy-egy problémát, vagy elérniük egy-egy célt”. A kutatásban részt vett menedzserek által elmondottak alapján a könyv érzelmi szempontból irányított „siker-stratégiákat” vázol fel lépésről-lépésre.

Ma már egyre nagyobb volumenű empirikus bizonyíték is igazolja, hogy az érzelmi intelligencia és a vezetési hatékonyság szorosan összefügg. A szerzőpáros fejtegetése szerint azzal járul hozzá az EI a hatékony vezetéshez, hogy kiélezi a vezetők mások befolyásolására irányuló képességét is. Számos felmérés tanúsítja, hogy az alkalmazottak felmondásának első számú indoka a rossznak tartott főnök, ennek hátterében pedig gyakran az érzelmi intelligencia hiánya áll – hangsúlyozzák. A hatékony vezetőket két teljesen eltérő jellemvonáscsoporttal írják le: egyrészt erősek, határozottak és elszántak, másrészt viszont empatikusak, gondoskodók és együttérzők is.

Arra is egyre több meggyőző felmérés utal, hogy a vezető EI-je erőteljesen kihat a vállalat alkalmazottainak testi és mentális egészségére is. Mára pedig az üzleti iskolák is felismerték az érzelmi intelligencia jelentőégét, így tanrendjükben is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a témára.

A kötet konklúziója, hogy ezeket a stratégiákat bárki alkalmazhatja. A szerzők bizonyosak abban, hogy használatuk egyéni és szervezeti szinten egyaránt egészséget, megelégedettséget és hatékonyságot eredményez.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.