Kökény Béla testépítő a Mr. Olympián indul.

Egy álom, ami most valóra válni látszik. A világ minden testépítőjének a célja, hogy eljusson a testépítők versenyének a versenyére, a Mr. Olympiára.
De mi kell ahhoz, hogy valaki kijusson erre a versenyre? – Alázat, kitartás, kőkemény edzések éveken keresztül, majd bekerülni a testépítővilág profi szűk elitjébe, és az itt megnyert kvalifikációs versenyek. Fontos tudni, hogy ide csak és kizárólag a bajnokok kerülhetnek be. Az 1965-ben alapított verseny alap mottója nem hiába lett a “bajnokok viadala

Ezt az utat járta végig Kökény Béla, aki 15 évesen, 1998-ban ment le először edzőterembe, ott és akkor végérvényesen kiderült ez lesz az ő útja.

12 év kemény edzés után élete első versenyét 2010-ben nyerte meg, innen pedig már nem volt megállás. Európa – bajnoki, majd világbajnoki címek sora következett, amíg végül 2016-ban megnyerte Barcelonában az Arnold Classicot, pár hétre rá Prágában is a dobogó legfelső fokán állt, így megszerezte az IFBB szövetség profi kártyáját. Ezzel hivatalosan is belépett az elit kategóriába.

A profi testépítés csúcsa 1965 óta a minden évben megrendezett Mr. Olympia. Már a kijutás is elismerésre méltó, de aki ezt megnyeri, a világ legjobb testépítőjének mondhatja magát. Olyan legendák diadalmaskodtak már ezen a versenyen, mint a 7-szeres győztes Arnold Schwarzenegger, vagy a 8-8 elsőséggel rekorder Lee Haney és Ronnie Coleman.

“A kezdetekkor, első legnagyobb célom az volt, hogy világbajnok legyek, a következő nagy álmom, pedig a profi kártya megszerzése, miután elértem mind a kettőt egyértelmű lett, hogy a Mr. Olympia lesz a következő kitűzött célom. A tavalyi kvalifikációs versennyel nagyon közel kerültem hozzá. Igazából már csak 21 hét választ el, itt már nagyon nagy a tét. Életem legjobbját kell hoznom, de nekem már az is egy nagy elismerés, hogy ott lehetek. Az elmúlt 10 évem arról szólt, hogy tréningeztem, diétáztam, új edzésmódszereket tanultam, hogy valóra váltsam az álmom és most itt vagyok. “ – mondta a magyar testépítő elhivatottan

Fay Balázs, a sportoló menedzsere büszke arra, hogy Európából, Magyarországról is jutott ki versenyző erre a nagy múltú versenyre. – “A testépítés világa sokak számára megfoghatatlan. Szeretnénk, most ezen egy kicsit változtatni és a következő hetekben bemutatni, hogy milyen kemény munkával és alázattal lehet ezt végig csinálni. Az emberi oldala mindenki számára példaértékű, a célok elérése, a győzelemig vezető út. Én hiszek Bélában, a kitartásában abban, hogy szeptember 13-án a legjobb formáját fogja hozni. A háttér csapattal nagyon sokat dolgozunk azon, hogy számára a felkészülés zökkenőmentes legyen és csak erre tudjon koncentrálni.”

Kökény Béla, profi testépítő a 2018-as bukaresti profi IFBB pro verseny fölényes megnyerésével, magyarok közül elsőként nyert versennyel kvalifikálta magát az idei Mr. Olympiára, a 212 fontosok mezőnyében, azaz a súlya 96,1 kg lesz a verseny napján a színpadon. A las vegas –i, Orleans Arénában szeptember 12-15 között rendezik az idei Mr. Olympiát, a magyar versenyző április közepén kezdte a felkészülést, 21 hét alatt kőkemény diétával, 120 kg-ról indulva kell hoznia élete legjobb formáját.

Fotocredit: Kökény Béla / Kökény Team by MrOlympia

Követhető social media felületek:

www.facebook.com/kokenybela01

www.instagram.com/kokenybela.ifbbpro

 

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.