A Fővárosi Önkormányzat, a BKK Zrt. és a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. partnerként részt vesznek a 2017. június 1-jén indult, 3 éves, az Európai Unió Horizont 2020 programjának keretében 100%-os támogatású Cities-4-People K+F projektben. A Cities-4-People projekt fő célja közösségi tervezéssel olyan emberközeli közlekedési megoldások létrehozása, tesztelése és értékelése, amelyek a későbbiekben jó példaként szolgálhatnak más európai városok számára is, de figyelembe vehetők a budapesti tervezési folyamatok során. A projekt budapesti célterülete a budai Duna-part Margit-híd és Műegyetem rakpart közötti szakasza. A Fővárosi Közgyűlés március 27-i ülésén jóváhagyta a projekt közösségi bevonással megtervezett 3 db mintabeavatkozását. 2019. május – augusztus hónapban tesztelt pilot beavatkozásokat a több, mint egy éve megkezdett közösségi tervezési folyamat részeként próbálják ki/ tesztelik.

A közösségi tervezés folyamata több mint egy éve vette kezdetét, ennek során a lakosság és egyéb érintettek bevonásával azonosítottuk a célterület mobilitási problémáit, majd közösen átfogó megoldási javaslatokat dolgoztunk ki. A közösségi tervezés gyakorlati feltételeinek megteremtéséhez létrehoztuk a Lakossági Mobilitási Műhelyt, amely 2018 tavaszán és nyarán több helyszínen várta az érdeklődő, együtt gondolkodásra, közös tervezésre nyitott városlakókat. Az interaktív folyamat során a felmerült problémákra reagáló, innovatív mobilitási megoldásokat tartalmazó beavatkozási ötletlistát dolgoztunk ki. A megoldási javaslatok közül a lakosság online és offline is elérhető szavazással választotta ki, hogy melyik legyen az a három beavatkozás, amelyeket kísérleti jelleggel 2019 tavaszán kipróbálnak és értékelnek. A három kísérleti beavatkozás, amelynek részleteit szakértő közreműködők bevonásával dolgozta ki a Fővárosi Önkormányzat, a BKK Zrt. és a KTI: „Mobilitási Pont" a Szent Gellért téren; Gyaloglást, kerékpározást segítő forgalomtechnikai beavatkozás; Budai sétaösvény kialakítása.

A kísérleti beavatkozásokat három részletben mutatjuk be. Jelen közleményünkben a harmadik kísérleti jellegű mintabeavatkozással, azaz egy városi sétaútvonal kialakításával kapcsolatban osztunk meg hasznos információkat. A sétaösvény augusztusban várja az érdeklődőket. (Korábbi közleményeink a Mobilitási Pont létrehozásával kapcsolatban itt, a gyaloglást, kerékpározást segítő forgalomtechnikai beavatkozással kapcsolatban pedig itt érhetőek el.)

A „Budai sétaösvény" névvel illetett gyalogos útvonal az erdei turistaösvényekhez hasonlóan táblákkal vezeti a sétát választókat az útvonalon, így az „offline" vezetettség élményében részesülhetnek. A sétaösvény térképe itt elérhető.

A sétaösvény az Elvis Presley tér és Elek apó kútja között húzódik olyan zöld tereket érintve, amelyeket érdemes a városlakóknak meglátogatni. Az 5 km hosszú ösvény 10 állomásból áll, azaz két óra alatt kényelmesen végig lehet rajta sétálni.

A Fővárosi Önkormányzat arra törekszik, hogy a sétaösvény köztudatba való beépülésével, támogassa a sétálás élményét, – ráébressze az embereket arra, hogy megéri a sokszor nagyobb időráfordítással járó gyaloglást választani akár közlekedési, akár rekreációs célból. A napi közlekedés során előfordulhat, hogy jól megszokott útvonalakat járunk be, és nem is vesszük észre milyen értékes városrészek mellett haladunk el.  A sétaösvénnyel a Főváros ösztönözni szeretné a városlakókat a kültéri kimozdulásra, gyaloglásra, a közterületek használatára, a város (újra)felfedezésére. Az ösvény kialakításának célja továbbá, hogy a város közepén, a Duna közelében kialakuljon egy aktív közterület, amit a városlakók újra birtokba vesznek, élettel töltenek meg. A 2019 nyárra már lassan hagyománnyá váló Szabihíd példája jól mutatja, hogy a Duna mentén megjelenő közterületeket a városlakók ismét felfedezik, és az új kiegészített funkciók gyorsan hozzájárulhatnak a város élhetőségének javulásához.

A sétaösvényen 10 érintett terén elhelyezett 10 rejtvénnyel a Fővárosi Önkormányzat arra ösztönzi az embereket, hogy járják végig a teljes útvonalat. A Budai sétaösvényről készült videó itt érhető el: https://youtu.be/SzHHJEPflVM

A QR kódos játék létrehozásában a QuizNight csapata van segítségünkre. Erről bővebb információ itt olvasható.

 

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.