Egy csapat kutató megvizsgálta, hogyan függnek össze a felírt gyógyszerek a COVID-19 fertőzések súlyosságával. Kiderült, hogy a legnagyobb veszélyt jelentő szerekre hazánkban egymilliárd forintnál is többet költ havonta a társadalombiztosító.

A skóciai Edinburgh Egyetem professzora, Paul M. McKeigue, csapatával együtt egy formabontó kutatásba kezdett: összefüggéseket keresett a nem szív- és érrendszeri gyógyszerek egyidejű alkalmazása és a súlyos COVID-19 fertőzések között. Eredményeik szerint több gyógyszercsoport is felelőssé tehetőa szélsőséges fertőzési esetekért, ám van egy kategória, ami kimagaslik mind közül. Egyértelmű bizonyítékokat találtak arra, hogy az antipszichotikus szerek (pszichotikus állapotokra, pl. skizofréniára felírt pszichiátriaiszerek) teszik a legveszélyesebbé a koronavírus tüneteit.

Lehull a lepel a veszélyes hatóanyagokról

A kutatás szerzői azokat a skóciai lakosokat tekintették súlyos COVID-19 eseteknek, akik, miután az intenzív osztályokra helyezték őket, 28 napon belül pozitív tesztértéket mutattak, illetve a fertőzés következtében elhaláloztak. Így összesen 4272 COVID-19 fertőzött személy szolgált a vizsgálat alanyául. Az alanyokat egyenként maximum tíz másik hasonló nemű és korú személlyel hasonlították össze (kontroll csoport), vizsgálva az összefüggéseket az elmúlt 240 napban felírt nem szív- és érrendszeri gyógyszerek és a COVID-19 fertőzések között.

Jelentős kockázati tényezőként többek közöttegyes antihisztaminokat (allergiagyógyszer), antidepresszánsokat, görcsoldó és szédülés elleni szereket, illetve Parkinson-kór és epilepszia elleni szereket találtak. Azonban egyértelműen az antipszichotikumokat hozták összefüggésbe legmagasabb arányban a súlyos COVID-19 esetekkel: az érintett betegek 4,6-szeres eséllyel kerültek intenzív osztályra, illetve haláloztak el a fertőzés következtében.

A "skizofrének" életük végéig szedik

Magyarországon csak a júniusi hónapban 1,3 milliárd forint értékű antipszichotikumot váltottak ki – melyet szinte teljes egészében a társadalombiztosító fedezett –, ami hozzávetőleg százezer ember napi adagját fedheti le (a NEAK adatai szerint). Ez a mutató hellyel-közzel egybevág azzal a becsléssel, miszerint a skizofrénia a lakosság mintegy 1%-át érinti.

Az igazán aggasztó probléma pedig pontosan innen ered: mivel a "skizofréniának" nevezett jelenség pontos okait a pszichiátriának a mai napig nem sikerült tudományosan igazolnia, így hatékony kezelés sem létezik rá. Az antipszichotikumok – vagy más néven neuroleptikumok – nemes egyszerűséggel lebénítják az idegrendszert, így az elmezavarra jellemző tünetek is enyhülnek. A tünetek okait tehát nem kezelik, nem gyógyítják meg, ezért aki ezt a pszichiátriai diagnózist viseli magán, jellemzően egész életében szedni kényszerül a tablettákat.

Bár sajnálatos módon ez mára már társadalmilag elfogadottá vált, mégsem nevezhető kevésbé embertelen eljárásnak, mint ha egy törött lábszárcsontot szakszerű ellátás helyett mindössze fájdalomcsillapítókkal próbálnánk „kezelni". A számok azonban nem hazudnak arról, hogy a gyógyszeripar számára melyik kifizetődőbb: egy végleges megoldás, vagy az életen át húzódó „szinten tartó kezelés".

Ma már tényszerű bizonyítékok igazolják, hogy a hosszú távú antipszichotikum-használat megrövidíti az élettartamot, és igen súlyos mellékhatásokat vált ki, többek között kimutathatóan zsugorítja az agyat. Dr. David Healy amerikai pszichiáter szerint ezek a szerek „a legkellemetlenebb élményeket képesek okozni, amiket egy ember átélhet."

Dacára annak, hogy az idősek vannak leginkább kitéve a súlyos COVID-19 fertőzésnek, mégis általános gyakorlat a gondozóotthonokban – sőt, a kórházi osztályokon is – az antipszichotikumokkal való „lecsendesítésük". Senki nem vitatná, hogy az erősenleszedált ellátottakkal lényegesen kevesebb gondja akad a személyzetnek. Ám amellett, hogy ezek a szerek határozottan növelik a korai elhalálozás kockázatát, most még a súlyos vírusfertőzés veszélyét is közel ötszörösére emelik.

Egy lépés előre, kettő hátra

Eddig soha nem látott erőfeszítéseket tettünk arra, hogy visszaszorítsuk a COVID-19-et Magyarországon, melynek hatását kivétel nélkül mindannyian érzékeltük valamilyen formában. Ennek a pénzügyi vonatkozásait aligha kell bárkinek is bemutatni, sokak szerint ezek a károk nem hasonlíthatóak semmilyen korábbi válsághoz. Mikor azonban azt látjuk, hogy megér a társadalombiztosítónak havi egymilliárd forintot olyan hatóanyagok támogatása, melyek nem gyógyítanak meg semmit, csak átmenetileg simítanak el helyzeteket, és emellett ötször fogékonyabbá teszik az embereket a fertőzésre...

Sosem volt még ennyire égető a helyzet a mentális egészségügyet illetően: álmegoldásaival szó szerint olajat önt arra a tűzre, melyet mindenki más teljes erővel oltani próbál. Nagyon is itt van már az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk ezt a területet, és a tudatmódosító szerek végtelen áradata helyett tényleges gyógyító tevékenységet követeljünk meg tőlük.

 

A tanulmány innen érhető el: https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.07.23.20160747v1 (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.