A Húsvét közeledtével egyre többen keresik fel a hentesboltokat a legfinomabb sonkák után kutatva. Idén is a kötözött sonkák iránt a legnagyobb az érdeklődés, ugyanakkor érdemes odafigyelni arra, hogy hagyományos érlelésű és nitritmentes terméket vásároljunk, továbbá azt is elárulta, milyen sonkafélék a legnépszerűbbek a magyaroknál.

A sertéshús a magyar gasztrokultúra egyik kiemelt alapanyaga, amelynek fontos szerepe van a változatos, kiegyensúlyozott étrendben, Húsvétkor pedig elmaradhatatlan része a reggeli és vacsora felhozatalnak. A hústermékek iránt már bő egy héttel az ünnepkör kezdete előtt megnövekedett az érdeklődés, a választásnál ugyanakkor nagyon könnyen mellé lehet nyúlni.

Könnyű felismerni, hogy melyik a jó sonka Lászlófi Attila, a Delibox.hu ügyvezetője elmondta, húsvéti sonkát különböző eljárásokkal lehet előállítani, az árakban pedig visszaköszön a technológia időigényessége. „A hagyományos eljárás szerint a sonkát száraz sózás után hónapokon keresztül érlelik, hidegen füstölik, miközben a termék nyers marad. Ilyen többek között a parasztsonka. 

Az úgynevezett közepes érlelési idejű, gyors pácolásnál a húsba befecskendezik a páclét, illetve kívülről fedőpáccal kenik be, majd néhány hétig érlelik. Az ilyen sonka lehet nyers vagy főtt is. 

Végül a gyorsérlelésű, nedves sonkák csak néhány napig érlelődnek, miután nagy mennyiségű páclét juttattak a húsba. Ilyenek általában a fóliázott főtt termékek, amelyek eltarthatósági ideje rövid” - magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy a hagyományos érlelésű sonka onnan ismerhető fel, hogy szerkezete sokkal masszívabb és keményebb is egyben.

Mint mondta, idén a kötözött sonka a legnépszerűbb a vásárlók körében, ami egy szaftos hús, ezt követi szorosan a második helyen a kicsontozott falusi vagy parasztsonka, a dobogó legalsó fokára pedig a sertés felsál fér még oda, ami tulajdonképpen színhús.

Sokan rendelnek csülköt és tarját is, a sertéshúst nem fogyasztó vásárlóknak pedig a füstölt kacsamellsonkát ajánlják.

Ha tehetjük, kerüljük a nitritet

Lászlófi Attila figyelmeztetett, a gyakran élénk rózsaszínű küllemet a sonka a hozzáadott nitrites pácsónak köszönheti. Nagyon sok húsfeldolgozó még ma is ezt használ tartósítás céljából, de náluk januártól már nem dolgoznak a vegyülettel. „Kézműves előállítású sonkáink adalékmentesek, 6-8 hétig állnak tengeri sóban, aztán kiáztatjuk a termékeket, hogy ne legyenek túl sósak.

A nitrittel le lehet rövidíteni az érlelési időt, amit az üzemekben leggyakrabban meg is tesznek, csakhogy a nitrittel önmagunkat mérgezzük. A felsoroltakon kívül a sonkák tartalmazhatnak még cukrot, zselatint, stabilizátorokat, antioxidánsokat és tartósítószert is. Mindezek mennyiségét - így a pácsókét is - szigorúan szabályozzák, így az egészségre ártalmas mennyiséget nem tartalmazhatnak még a gyorsérlelésű sonkák sem. Egyszerre 16 kilogramm nitrites sonkát kellene megenni ahhoz, hogy bármilyen tünet lépjen fel a fogyasztónál, mindenesetre a szervezetnek nem tesz jót” – fogalmazott a  szakértő.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.